Hirtelen ötlet

2017/08/19. - írta: csiripiszli12

Múlt hét péntek reggel, kutyasétáltatás közben jutott eszembe, hogy meg kéne tanulni programozni, pontosabban weboldalakat készíteni. Most szabadságon vagyok egyébként, és idén nem, pontosabban idén sem tudtam elmenni nyaralni, így végülis, gondoltam, a pihenésbe belefér, hogy valami olyat csinálok, ami a munkámtól eltér, és akár még hasznos is lehet.

Hazajöttem, aztán rövid kutakodás után a youtube-on megnéztem néhány videót (ezt és az ezt követő két részt), és azt tapasztaltam, hogy egész jól tudom követni a dolgokat. Aztán még egy kicsit nézegettem, és találtam egy ingyenesen elérhető leckét, amit megcsináltam, és rájöttem, hogy jó ezzel foglalkozni.

Ez után voltak ugyan kétségeim, hogy normális vagyok-e, hogy 40 felett, ráadásul nőként programozást akarok tanulni, de végülis egy próbát megér, így előfizettem egy havidíjas tanfolyamra.

Mindez egy hete történt. Azóta megtanultam, mi a különbség a HTML és a CSS között, megcsináltam jó pár feladatot, és minden nap tanulok valami újat. 

Azt még nem tudom, hogy hogy fog ez az egész alakulni, hogy egynyári dolog lesz-e belőle, vagy valami komolyabb évelő, de majd kiderül.

Most megyek, jön a következő feladat :)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mijutotteszembe.blog.hu/api/trackback/id/tr8212763126

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása